Rendezvények - EMLÉKMŰ AVATÁS A SZLOVÉNEK HÁZA UDVARÁN

2015. szeptember 4-én Szentgotthárdon a Szlovének Háza udvarán azokról a rábavidéki szlovénekről emlékeztek meg, akiket az 50-es évek elején telepítettek ki hortobágyi munkatáborokba. A jelenlévőket Vlado Poredoš, szlovén énekes dala után Harangozó Bertalan, Vas megye kormánymegbízottja köszöntötte. A Rábavidék 50-es évekbeli történelmét dr. Munda Hirnök Katalin kutatta a ljubljanai Nemzetiségi Kutatóintézet részéről, aki beszédében elmondta, hogy miért, hogyan és hova zajlottak a kitelepítések. A rendezvényen felavatták azt az emlékművet, amelyet a Magyarországi Szlovének Szövetsége állíttatott a kitelepített rábavidéki szlovének tiszteletére. Az emlékművet Hirnök József, a Magyarországi Szlovének Szövetségének elnöke és Oláh Győzőné leplezték le, aki még kislányként került családjával a hortobágyi munkatáborokba. Az emlékművet Vili Hribernik, Tóth Tibor és Dejan Horvat plébánosok áldották meg. Az emlékmű tervezetét és vázlatát Holecz Károly készítette.